szemetek a pasik?
háááát, talán igen, talán nem.
Nem én fogom megmondani a tutit, már most szólok. Csak elemezgetem a világot magam körül.
Az úgy volt, hogy ma volt utazó élményem. És beszélgettünk. Is. ;-)
Azt már ugye írtam, hogy nekem ő teljesen megfelelne párkapcsolatilag is, ha épp nem élne benne más valakivel.
Nem értem a férfiakat. (pasik, tessék segíteni, akár kommentben, akár magán úton, mert tényleg érdekel a dolog) Szóval, ha nekem pl. van egy jólműködő (hangsúly a JÓL-on) párkapcsolatom, akkor eszem ágába nem jut másik pasit keresni. Keresni semmiképp sem. Esetleg észreveszem, hogy, jéé ő is pasiból van, de ennyi. Max. ha nagyon jól néz ki, de akkor is csak a vizuális élmény miatt. Ha viszont már belegondolok, hogy na milyen is lehet(ne) vele a szex, vagy netán a párkapcsolat, akkor ott nagy gondok vannak. Még a 6-7 évem alatt sem történt ilyen. Vagyis a hetedikben, ami már csak ilyen próbáljuk meg mégis együtt, mert a pasi most tényleg nagyon akarja, és úgy is viselkedik történet volt, de már nem együttéltünk. Egyébként egyszerűen nincs rá szükségem, mert nincs hiányérzetem. Vagy csak én működök így?
Utazó elvtárs szimplán jólérezni magát utazik. (meg beszélgetni -is-) Mert kell a változatosság. Könyörgöm, 3év után? Vagyis a 3év alatt végig kellett volna? Úgy, hogy együtt él valakivel, közösen, közös jövővel, akár majd gyerekprojekttel is. (basszus, és még akkor is simán jönne hozzám) Nem értem. Mondtam is neki. Mindegy. Azért ez rendesen szíven ütne, ha én lennék a párja. És akkor itt jön, hogy ha esetleg netán úgy alakulNA, hogy én legyek, akkor sem lenne egyszerű, pont az előéletünk miatt.
Más, aki épp keresi magát, talán a párját is. Ha ő épp csak egy laza szexet akar, megértem. Jelen pillanatban még én sem tudom mit akarok. Legfőképp jólérezni magam a bőrömben. És ehhez nekem bizony kell a JÓ szex. Nem akárkivel, akármikor, de kell. Így vagyok összerakva, nem tehetek róla.
Dívánál emlegetett csók téma: kell, nagyon. DE! Nekem érzelem, érzések kellenek hozzá, másképp nem megy. Lehet szexelni csókolózás nélkül is, de csókolózni érzelem nélkül?! (újból a pasik véleményére vagyok kíváncsi náluk hogy megy?) Utazó csókol. (de még hogy...) Pesti is. (szintén) Ez csak az előjáték része?? Vagy? Pl. a 7évessel nem megy. Nem tudom magam megerőszakolni. Benne már nem látom a pasit (ezért -is- ért véget), és az érzések sem azok, amik kellenének hozzá.
Tanulság? Nincs.