fingers
crossed...
UPDATE: nemcsak engem, M. barátnőmet is felvették, mehetünk együtt, csak az osztrák engedélyt kell elintézni. Hoteligazolást elvileg ma sikerül szereznem, utána még egy vizsga németül, aztán mehet útjára a kérelem, ami remélhetőleg engedély lesz a végére.
A másik kérelemnek már csak a melóhelyem szab gátat, amíg nem kapom meg az utolsó fizetési papíromat, addig azt sem tudjuk intézni. Nem elég, hogy se szerződés, se pénz, még ezzel is szivatnak. Mindegy, remélem nem futok ki emiatt az időből és elintéződik az is.
A laptop újra szerzvízben, komolyan mondom, elegem van. Nem hülye vagyok, csak nő. Grrrr. Pénteken érdeklődhetek, hát kíváncsi vagyok mit mondanak. Jah, és ha tényleg utazunk, akkor kellene szereznem egy külső vinyót, legalább 300gigást...
Fáááááradt vagyok, és kiábrándult. Az estét az ügyeleten töltöttem. Az állatorvosin. Mikor késő du. hazaértem manóka 3lábon sántikált elém. A jobb hátsó lába iszonyat feldagadva, és nem áll rá, csak néz, és mikor próbáltam megnézni, akkor nyávogott, meg morgott. Nah, mondom, akkor doki. Meg mintha meleg is lett volna. A mi dokink már nem rendelt, csak a városi ügyeletre tudtunk menni, megnézte a dokibácsi, vagyis nem teljesen, mert nem hagyta magát, ketten fogtuk le, de annyira fájdalmas volt neki, hogy félő volt, hogy megharap (akkor meg nekem sebészet), így nem derült ki, hogy ütés, vagy másik macska harapása okozza a gyulladást és a nagyon magas lázat. Kapott 2bökit, egy hős volt, én fizettem 13ezret, nagy nyávogások közepette haza,és éjjel is még ment a szenvedés. Ma du. kell menni a saját dokihoz, ott gondolom újabb bökik, újabb súlyos pénzekért. Fäszom a nincstelenségbe. (jah, és köszi annak, aki segítségével végülis ki tudtam fizetni)
És itt jut újból eszembe, hogy SZÉGYEN, hogy ismeretlen emberek segítenek nekem. (bocs, most a blogosokat is az ismeretlen kategóriába sorolom, mert mégsem éltek mellettem) És itt most nem pénzről van szó, hanem pl. a németre fordításokról, amivel megvalósulhat a külföldi munka, az ismerős ismerőréről, aki simán ad igazolást, kettőnknek is (míg motelos ígérete ellenére napok óta el van tűnve, mióta kértem tőle.) Arról hogy nehéz elhinni, hogy nincs mit enni sokszor, hogy a 3-5éves ruháimat hordom, hogy a szüleim veszik a bérletem, ebédem, és hogy ez nekem sem jó így, de csak ezzel a kinti melóval fogok tudni változtatni rajta, és NE akarjon senki visszatartani, mert neki úgy lenne a kényelmesebb, ha én mindig elérhető lennék, és visszamásznék a porba, ahova lealázott. Hát köszönöm, nem. Qva xarul vagyok lelkileg, meg pánikilag, de meg fogom oldani, mert csak így van esélyem bármire is. Uff.
