Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
 
11

a sok a kedvenc számom

irkafirka , 2010.07.27. 14:48

Az van, hogy vagy van, vagy nincs. Mármint érdeklődés hiányában az előadás elmaradt. Vagy hogyan?

6-7évem elvileg elhúzott a nagy magyar tengerhez, gyakorlatilag mégsem, és itt nyüglődik nekem, mert én múlt 7en nem tudtam lemenni, most 7végén meló volt, meg xar idő. Annyira ismerem már, basszus, már a hangsúlyából telefonban. Kár, hogy nem ő az a pasi az életemben, aki a jövőm lesz, mert legalább tudnám, mit miért csinál. De így majd be kell tanulni egy újabb történetbe.

Annyira tudtam, hogy el fog hangozni. Még múlt7végén rövid csetelés Labambával. "Nem jöttél meglátogatni 7végén..." ,khmmmm, ez jogos, sajnos nem alakult úgy az életem. Vagyis én nem alakítottam úgy, nem tudtam előre hogy egy nagy nyaralás lesz az a 7vége. Csajokat meg nem kívántam odacsődíteni hozzá. Ez van.

Aztán van újabb érdeklődő is. Neveket már nem tudok kitalálni. Legyen vidéki (by Szingli)? Ismeretségnek már jó, aztán meglátjuk, nagy dolgokat nem várok már senkitől.

Jah, és végre begépeltem az 1hónappal ezelőtti K. látogatásomon elhangzottakat. Most a megosztás módján gondolkodok.

És reggel óta ez szól bennem:

nincs hozzá indoklás:

Címkék: blog zene én pasik

 

A bejegyzés trackback címe:

https://irkafirka.blog.hu/api/trackback/id/tr822173035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.07.27. 20:57:56

Huh, ez most hasonlóképpen. Az első számot nem ismertem, de tetszik! :)
A látogatás eredményét tudjukhova is felteheted, csak tedd már!!!! ;)
Bíztatót nem tudok. Ez van. Csak tudd, nem vagy egyedül. Bár ez sem vígasz.

irkafirka 2010.07.28. 10:42:22

@Enchantée: próbálom lerövidíteni, összefoglalni, és megy oda, a tudjuk hova :-)

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.07.28. 13:17:51

@irkafirka: Oda mehet hosszan is, elfér!!!!! :))))))

sing-lee 2010.07.28. 19:27:31

Ez már szép lassan tényleg sok :DD De elég sosem lehet!

irkafirka 2010.07.28. 19:48:04

@szingliman: kabbe te! ;-) csak irigykedsz, úgyis tudom. egyébként meg az elmúlt 1évben az itt és eddig bárhol felsoroltak közül összesen 2 (azaz: kettő) pasi került hozzám fél méternél is közelebb...

havajj 2010.07.28. 21:49:07

hu a tobbinek jo hosszu lehetett a ... :D

sing-lee 2010.07.28. 22:01:41

@irkafirka: Nemá' megsértődsz?? Majd kiengeszetellek valahogy :DDD

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.07.29. 07:12:39

@havajj: @szingliman: Tessék szépen engesztelni ezt a szépleányt! Az ember lánya az szereti! ;)
És nem feltételezni mindenféléket mocskos fantáziával a másikról... :DDDDD

havajj 2010.07.29. 08:35:15

én lányt engesztelni csak egyféleképpen tudok ;)

irkafirka 2010.07.29. 10:39:10

@havajj: hülye... :-)
@szingliman: dehogy sértődök, de engesztelni lehet! ;-)
@Enchantée: *vigyorog*

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.07.29. 10:51:15

@havajj: Én is csak egy igazi módot ismerek...;)

Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a NĂ©pkertben.

süti beállítások módosítása