Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
 
9

never ending story 1.

irkafirka , 2010.03.07. 22:27

Sokáig FOG ez tartani, azt már érzem. Vagyis ki tudja meddig. Az úgy volt, hogy a péntek késő délutánomat még a fogorvosnál töltöttem és holnap reggel 7re már megint oda megyek. Nem tudunk élni egymás nélkül, na. És kezd a tököm teleleni a világgal. Ugyanis a fogam elhalt (ki tudja mitől, talán sok volt benne a tömés, talán genetika) és begyulladt az inyem, meg vmi kialakult, és igazából ki kellene húzni a fogat, de mivel a fogszabályozó miatt már ki lett húzva annó 2 fogam, hogy legyen hely hova szabályozni, így már -3fog lenne, és ez a fogam tartja az egész szabályzót. Szóval próbáljuk megmenteni. Én csak passzívan, mint a dohányzást, csinálom amit mondanak, aztán annyi. Ma pl. du nekem kellett kihúzni a felvágott inyemből a drént (ami egy 10centis gézcsíkocska volt). Grrrr. Elvileg több hónapos móka lesz, mert ki kell várni, hogy kitisztuljon, csak utána fog vmi csontosítócuccot belelőni a gyökér alá, és akkor is 50%, hogy sikerül. DE! Fáj. Egyrészt. Másrészt én ugye utazni akarok, és nem még fél év múlva is itthon ülni a seggemen. És ha maradnak a vasak a fogaimon, akkor, ha bármi történik akkor ki, hogyan szedi majd le őket, hogy hozzáférjenek. És ha ezt mégis ki kell majd húzni, akkor mi lesz? Ha le is szedik, akkor mi lesz a fogacskáimmal, főleg azzal ami elment hátra, és ezért kezdtem bele ebbe az egész szabályzósdiba? Túl sok a kérdés. Holnap reggelre próbálom kitalálni mit is akarok, meg a dokival megkonzultálni, hogy mit is lehet csinálni. Útálom a hétfőket, montam már?!

Címkék: blog én betegség orvos nemszeretem

 

A bejegyzés trackback címe:

https://irkafirka.blog.hu/api/trackback/id/tr781816406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sing-lee 2010.03.08. 10:39:23

Külföldön marha drága a fogorvos! Minimum egy biztosításod legyen különben amit keresel azt mind el is viszi...szóval jól gondold meg!

Kristopher · http://lelkirakat.blog.hu 2010.03.08. 10:41:26

Igen, azt én is hallottam, hogy kishazánkba járnak a külhoniak fogorvoshoz. De csak 1-2 hétig tervezel (alapból) kimenni, nem?

irkafirka 2010.03.08. 11:06:37

@szingliman: szerintetek mitől van napok óta gyomorgörcsöm, fejfájásom, és lassan pánikrohamaim?! vazze, lövésem sincs mit kellen csinálnom, hogy jó legyen! Nem akarok én kinn dokihoz járni, ezért kellene még most elintézni a dolgaimat.
@Kristopher: 10nap, első körben, de ha lenne meló, akkor maradnék is kinn...

díva naíva 2010.03.08. 11:08:56

nekem is volt ilyen akcióm egy éve és megmentődött a fogam, fel a fejjel, bár én is vagy másfél hónapig jártam fogorvoshoz :S

kozgaztanar 2010.03.08. 11:42:35

én ma este megyek :( remélem nyomnak belém jó sok fájdalomcsillapítót, aztán majd vigyorgok! :) vagy attól nem?

irkafirka 2010.03.08. 11:46:27

@díva naíva: ettől félek én is, hogy egy örökkévalóságig fog tartani
@kozgaztanar: attól max. nem érzel semmit (azt sem, ahogy a nyál folyik ki a szádcsücskén), de vigyorogni tuti nem fogsz... :-(

sing-lee 2010.03.08. 15:01:11

@irkafirka: megvan a megoldás : vigyél tíz liter lidokaint és amikor fáj akkor belenyomod :)

irkafirka 2010.03.08. 15:13:21

@szingliman: nem a fájástól félek, hanem attól, hogy rossz, és lesz másik rossz is, és akkor mit fognak vele ott kinn csinálni?!
egyébként bírom a pasikat, megoldásorientáltak :-)

vagyok, aki vagyok... 2010.03.08. 15:22:13

auuu... lehet, nem kéne menned, amíg nincs rendben... nekem egy éve húztak ki (dehogy húztak, véstek, fúrtak stb) egy Németországban betömött fogat. a fogorvos még itthon is baromi kellemetlen, meg drága, hát még, ha külföldön!

Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a NĂ©pkertben.

süti beállítások módosítása